Elkészítése
A browniehoz egy kb 23*33 cm-es tepsit sütőpapírral bélelünk. A sütőt előmelegítjük 160 fokra.
A vajat és a csokit összeolvasztjuk.
Az alapban elkeverjük először a cukrot, majd a tojásokat, az aromát, sót és a lisztet.
Kb 20 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
A krémhez a mascarponet a porcukorral kihabosítjuk. Belekeverjük a nutellát (vegyünk el belőle kb. 2 evőkanálnyit és tegyük félre a díszítéshez), majd egy kis tejszínhabbal lazítjuk.
A brownie tetejére kenjük a krémet, majd hűtőbe tesszük.
Pár óra múlva felszeleteljük négyzetekre és mindegyik négyzet tetejét nutellával csíkozzuk.









