Elkészítése
A halat felszeleteljük 1,5 ujjnyi szeletekre és egy kis tálba tesszük. Ráöntjük a tejet és kb egy órán át hűtőben tároljuk.
Lemossuk a tejet a halról, papírtörlővel szárazra töröljük és sózzuk, borsozzuk.
Egy kis tapadásmentes serpenyőbe olajat teszünk, erre rátesszük a felaprított póréhagymát, citromot. A halat beleforgatjuk a paprikával összekevert zablisztbe és beletesszük a serpenyőbe. Addig sütjük míg szép színt kap, oldalanként kb 3 percig. Mikor megfordítjuk kb 2 perc után, egy kicsit lefedjük a serpenyőt. Vigyázzunk közben, hogy a hagymaszár és a citrom nehogy megégjen, ezért kiszedjük egy tányérra, majd erre tesszük a megsült halat.
Elkészítjük a mártást közben. Most a lisztet rászórtam, nem készítettem külön habarást. Szintén tapadásmentes edényt használunk. A gombákat kicsit megmossuk, szárazra töröljük és átlósan felszeleteljük.
A serpenyőbe olajat, vajat teszünk erre a gombákat, melyet kicsit megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk az apróra vágott hagymát. Meghintjük kevés zabliszttel és megszórjuk leheletnyi paprikával. Jól összekeverjük, hozzáadjuk a joghurtot, a tejszínt és hígítjuk zöldségalaplével. Meghintjük gazdagon petrezselyemmel és összeforraljuk . Ha nagyon sűrű lenne, akkor hígítjuk vízzel.
Most főtt krumplival kínáltam, de lehet gerslivel, tésztával vagy rizzsel.








