Elkészítése
A káposzta torzsáját, illetve a durva ereket kivágjuk, majd ujjnyi szeletekre vágjuk és sós, majoránnás, őrölt köményes vízben 5-6 percig főzzük.
Közben a rizst dupla mennyiségű vízzel (3 dl) fedő alatt, közepes hőfokon puhára főzzük. A főzőlébe teszünk két csipetnyi sót.
A hagymát apróra vágjuk, a paprikát kisebb szeletekre.
Egy serpenyőben olajat hevítünk beletesszük a hagymát, a paprikát (én szoktam egy csipet sót is tenni a hagymára), megdinszteljük és rátesszük a húst. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, friss kaporral, egy púpozott teáskanál pirospaprikával, ízlés szerint chili paprikával, hozzáadjuk a szeletekre vágott koktél paradicsomot, egy gerezd zúzott fokhagymát, majd együtt pároljuk amíg a saját levét elfövi, utána összekeverjük az előfőzött rizzsel és zabpehellyel.
Egy tepsit kivajazunk, majd az aljára tesszük a káposzta felét, ráterítjük a rizses húst, majd a káposzta másik felével beborítjuk.
A tetejére kenjük a tejfölt és 180 fokos sütőbe tesszük. Addig sütjük, ameddig a teteje enyhén megpirul. Sütési ideje légkeveréses fokozaton, alsó rácson kb 35 perc.
Tálaláskor tejföllel kínáljuk.









