Elkészítése
A piskótalapok elkészítése
A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjét a porcukor felével kemény habbá verjük. A tojássárgáját a porcukor másik felével fehéredésig keverjük.
A lisztet átszitáljuk a sütőporral, majd a tojássárgás masszához keverjük. Ezután óvatosan beleforgatjuk a felvert tojáshabot.
A masszát sütőpapírral bélelt, 26 cm-es tortaformába simítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. A megsült lapot hagyjuk kihűlni.
A kakaós lapot ugyanígy készítjük el, de a tojássárgájához hozzákeverjük a kakaóport, az olajat és a vizet is, majd ugyanabban a 26 cm-es tortaformában megsütjük.
A kihűlt piskótalapokat kettévágjuk, így négy tortalapot kapunk.
A krém elkészítése
A pudingport a tejjel és a cukorral a szokásos módon sűrűre főzzük, majd teljesen kihűtjük.
A vajat és a margarint a porcukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a kihűlt pudingot és a kakaóport, majd robotgéppel sima krémmé keverjük.
A torta összeállítása
Az első lapot tálra helyezzük, rákenünk egy adag krémet, majd karikára vágott banánt teszünk rá. Erre kerül a következő piskótalap, majd ismét krém és banán.
A rétegezést addig folytatjuk, amíg elfogynak a lapok, a krém és a banán. A maradék krémmel a torta tetejét és oldalát is bevonjuk.
A tortát néhány órára hűtőszekrénybe tesszük.
A csokimáz elkészítése
A csokoládét az olajjal és a margarinnal együtt felolvasztjuk, majd a torta tetejére öntjük, és ízlés szerint díszítjük.
Tipp
A banánt érdemes közvetlenül a rétegezés előtt felszeletelni, így nem barnul meg. Ha még szebb szeleteket szeretnénk, a tortát egy éjszakán át pihentethetjük a hűtőben.










